1957 szimbóluma két, halovány, de a Föld éjszakába borult horizontján jól kivehető rakéta fénycsóvája volt, mely rakéta-előőrs sistergő lángcsóvaként hullott alá Florida partjainál.
A Szputnyikokkal Oroszország az embert a világűr új korszakába repítette, ezzel együtt pedig előzetest adott a rakéták művészi messziségbe röptetéséről, amivel az Egyesült Államokat a valaha látott legdrámaibb katonai fenyegetettséggel állította szembe. És amint ez az előőrs ostoba hűhót keltve becsapódott Cape Canaveralnél, megdöntötte az USA régóta fenntartott nézetét, miszerint bármi, amit a kommunizmus által irányított ember csinál, azt a szabad világ embere jobban csinálja nála. A jövő bármit tartogathat, de 1957 Amerikát kihívás elé állította, mert a világ legnagyobb hatalma lekörözte a technológiai vívmányok számos területén.
E szerencsétlenségből adódó megrázkódtatást a világon milliók figyelme övezte, összezavarva az USA barátait, megmosolyogtatva az ellenségeit, megingatva a neutrálisakat, amint a tekinteteik Afrika dzsungeleiből, Ázsia piacairól, Európa városainak csomópontján át egészen az amerikai külvárosokig az ég felé szegeződve egy pillantást vetett az oroszok apró műholdjaira. 1957-ben a matematikai tézisek és egy kutya (Lajka – a ford.) számára felállított féltonnás síremlék súlya alatt (Lajka néhány órával a Szputnyik II. fellövése után hőgutában pusztult el – a ford.) a világhatalom mérlegének nyelve orvul elbillent a szabad világ ellenségei felé.
Mindezek miatt 1957 a Nyugat számára a meghátrálásé és a zavarodottságé volt. Britannia, Franciaország, és az Egyesült Államok szövetsége számára, akik egymaguk töltötték be a „négy nagy” (az I. világháború lezárását meghatározó négy ország – a ford.) szerepét a világon, az év fő témája a visszaesés volt. Sir Anthony Eden, a szuezi fiaskó után fizikailag, szellemileg kimerülve mondott le miniszterelnöki tisztjéről. Utódja hivatalos kormánnyilatkozatával adta tudtul, hogy Britannia nem ura többé a helyzetnek: büszke, messzire nyúló határai, melyek felett a nap sosem nyugszik le megcsorbultak, és meghátrálásával, egy sokkal realisztikusabb helyzetet teremt egy összeszedettebb, de kisebb nukleáris hatalomként. Guy Mollet, a szuezi kudarc másik kivitelezője a meghátrálása miatt kiesett a hatalomból, de Franciaország küzdött, hogy felül kerekedjen az algériai kudarcán, ahol csaknem negyvenezer áldozata volt az év legkeserűbb háborújának.
Baklövés és szent kötelesség
A francia és a brit csapatkivonások által okozott közel-keleti politikai zűrzavart helyreteendő az USA gyors támadásba lendült Eisenhower elnök rendeletével, mely kimondta a kommunista támadással szembeni közel-keleti országok segítségkérésének teljesítését. Az elnök ígérete, és az USA haditengerészetének jelenléte erőt adott Husszeinnek, Jordánia ifjú, mokány királyának, hogy minisztereket küldjön a szovjet szövetségről tárgyalni és országát a Nyugat soraiba helyezni. Ám amikor a szovjetek puccsot hajtottak végre Szíriában azzal, hogy kommunista elkötelezettségűeket tettek a hadsereg élére, az Egyesült Államok jókora baklövést követett el, mert olyan heves buzgalommal repített fegyvereket a szomszédos Jordániába, hogy még annak arab barátai is szent kötelességüknek érezték Szíria támogatását az arab egység nevében. Idehaza, Amerika nagy híre a bajonettjeikkel szomorú látványt nyújtó deszantosok sora volt, akiket Eisenhower elnök vonakodva vezényelt ki, hogy érvényre juttassa a szövetségi bíróság határozatát a Little Rock Központi Gimnázium néger diákjainak felvételi ügyében, az ez ellen vonakodó Orval Faubus arkansasi kormányzóval szemben.
Kétségtelen, hogy a hidegháború halálos adok-kapokjában a legtöbb pont Oroszországnak jár. És kétségtelen, hogy az év embere Oroszország köpcös, kopasz, szószátyár és briliáns vezetője: Nyikita Hruscsov.
Gyorsan, messzire
Eddig az évig Hruscsov olyan diktátor volt, mint amilyennek a világ megismerte. Nagy Sándor óta nem látott még az emberiség zsarnokot ilyen szívesen, ilyen gyakran, ilyen nyilvánosan inni. Adolf Hitler óta nem hallott még a világ a dicsekvését ily arrogáns hencegéssel igazoló személyt. 1957-ben Nyikita Hruscsov többet tett, mint hogy az emberiség első műholdjainak fellövése felett bábáskodott. Magát Oroszország kétségtelen és egyedüli urává tette. Kevés ember tett meg ilyen gyorsan, ilyen nagy utat.
Amint az év elkezdődött, Hruscsov és politikája veszélyben forgott. Sztálin megtagadásával és a „különutas szocializmus” meghirdetésével felkelést robbantott ki Magyarországon, ellenszegülést Lengyelországban, és magára vonta a világ rosszallását. A különböző lázongó, nyugtalan szellemeket pedig Romániában, Kelet-Németországban, és a kezesebb Csehszlovákiában és Bulgáriában fordította maga ellen. Franciaországban, Olaszországban, és minden nyugati országban a kommunista pártok összezavarodtak; veterán elvtársak mondtak le mindenfelé dühösen a magyarországi forradalom brutális elnyomása miatt. Az 1956-os decemberi Kommunista Párt Központi Bizottságának moszkvai plénumán Hruscsov feltűnést keltően nem volt a felszólalók között.
1957 tizenkét hónapjában Nyikita Hruscsovot csak paraszti ivadéknak és kukoricatábla-komisszárnak csúfolta a párt veterán értelmisége és minden komoly riválisa – legalábbis egy ideig. Jó időben intézett támadást a Szovjetunió elsőszámú katonája és háborús hőse, Georgij Zsukov marsall ellen, akit „egy felkészültségéhez és képességeihez illő munka” tágan értelmezhető ígéretével menesztett. Újraszervezte a szovjet ipart, lefektette a törvényt a szovjet értelmiség számára, meggátolta a nyugati kommunista pártokból való elszivárgást, enyhítette a kezdeti lázongásokat a szatellit országokban, és megszerezte a kínai Mao Ce-tung békeszándékát mutató szövetségi ígéretét.
Nemzetközileg kivívta, amire régen a cár is vágyott: még ha bizonytalan időre is, egy talpalatnyi földet szerzett Oroszország számára a Közel-Keleten. A világ idegeit tépázó háborús félelemkeltéssel bizonyította be, hogy megszerezte e kicsiny területet, mikor egy pimasz rakétacsörtetést kreált Törökország ellen, majd olyan gyorsan billentette helyre a kedélyeket egy koktél partis jópofizással, ahogy kommunistái konszolidálták ellenőrzésüket Szíria felett. Nyikita Hruscsov neve mindenkinél többször dominált az év híradásaiban, így hagyva a jó vagy az ördög kézjelét a történelem lapjain.
Malacok és keszonmunkások
Kevesen szemelték volna ki Hruscsovot Joszif Sztálin örökösévé. Ezt a kalinovkai muzsikot, akinek Sztálin parancsára gopakot kellett táncolnia, ezt a mucsait, akit Berija évekkel ezelőtt gúnyosan a „baromfik szeretett államférfijének”, „krumpli fejű politikusunknak” nevezett. (Lavrentyij Pavlovics Berija miniszterelnök-helyettes, valamint belügyi- és állambiztonsági miniszter. Sztálin 1953-as halála után nem sokkal letartóztatták, majd Hruscsov parancsára kivégezték – a ford.) Mikor Sztálin a harmincas években Nyikitát a moszkvai párt szolgálatába kinevezte, Hruscsov egyszerű ruhát viselve mászott le egy készülő új földalatti járatába meglátogatni a keszonmunkásokat, kezet fogni a légkalapács kezelőivel, és nyomdafestéket nem tűrő hangon eltársalogni a fiatalokkal, amiért, még a Kremlben is nagyon népszerű. A palota udvaroncai csak „illemhelymániás elvtárs” néven emlegetik, mert Nyikita nem pusztán ahhoz ragaszkodott, hogy csupán a moszkvai metrót szereljék fel a világ legjobb illemhelyeivel. Ugyanis gyakran így szakított félbe udvariatlanul konferencián felszólalót: „Jól van, jól van elvtárs, neked ezek és ezek a vívmányaid, de mi a helyzet a gyárad illemhelyeivel? Hány illemhely van? Milyen állapotban vannak?” Amikor Sztálin Ukrajnába küldte Hruscsovot, ott mellőzte az elméleteket meg a filozófiát, és csak malacokról és krumpliról beszélt a munkásokkal: „Elvtársak” kurjantotta. „A szocializmus elsősorban tele hasat, bélelt csizmát, és meleg kabátot jelent.” E vidéki időszakában Hruscsov ellenezte egy Dnyepropetrovszk közeli rakétafejlesztő épület felállítását: „A rakéták az imperialista agresszorok fegyverei, nem pedig a békepárti Szovjetunióé.” magyarázta a Kremlből odalátogató bürokratáknak.
Hal a vízben
Nyikita Hruscsov nem hallgatott marxista elméletet. Mint földműves és olykor bányász, nem tudta befejezni elemi iskoláit, és komolyan olvasni egy felnőttképzés idején kezdett, huszonhét éves korában. Eltérően a doktriner értelmiségi teoretikusoktól Malenkovtól meg Molotovtól, Hruscsov a maga kommunizmusát nem könyvekből tanulta meg, hanem az életből. Egyedüliként Sztálin tisztjei közül, úgy élt és beszélt, mint aki úgy lubickol a kommunizmusban, akár hal a vízben, hanyag nyelvezetű vitakultúrájával, vagy fájdalmas moráljával. Részegen vagy józanul, sosem tűnt olyannak, mint aki megbánta, amit mondott, vagy, hogy kinek mondta, vagy, hogy elkanyarodott a lényegtől. A tettek embere, aki oly magabiztos volt, hogy életében egyszer sem nézett vissza idegesen a háta mögé.
Hruscsov észrevette, amit a riválisai nem. A terror és a személyi kultusz alkalmazásával Sztálin Oroszországot technológiai és katonai hatalommá tette. Ám Sztálin halálakor a technokraták már politikailag beértek. Mikor a munkavégzéshez gondolkodásra bátorított ember kilépett a hivatalából, nem állta semmi sem útját abban, hogy tovább gondolkodjon. A földművesek, miután Oroszország hadserege legyőzte Hitlert, eltelve új soviniszta büszkeséggel jólétet követeltek. A világforradalom iránti közömbösségtől ösztökélve jobb életet akartak otthonaikban. Hruscsov hűvösen és gyakorlatiasan ráeszmélt, hogy a Sztálin utáni Oroszországban a sztálini terror nem hoz már eredményt.
A mese
Sztálin örökösei a zsarnokság kulcspozíciójába, a párt legfőbb titkári posztjára nevezték ki e krumpli fejű politikust, mivel nem hitték volna, hogy egy paraszt bele tud majd nőni egy ekkora kabátba. Ám Hruscsov, mint Sztálin többi talpnyalója, kegyetlen munkával saját népszerűségét növelő pártgépezetet épített (háromezer párttagot ölt meg Ukrajnában a II. világháború alatt), és leváltott pozíciójából megannyi helyi és regionális titkárt, így érkezve el ötszáz jelölttel a zsebében a számára kritikus SZKP XX. kongresszusáig 1956 februárjában. A Központi Bizottság, amit a delegáltak választottak meg, olyan eszközzé vált, amivel 1957-ben elpusztította riválisait. Kirobbanó, tipikus őszinteségével Hruscsov e mesét adta elő a nyugati riportereknek: »Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három rab. Az egyik szocialista demokrata volt, a másik anarchista, a harmadik meg egy egyszerű kis zsidó – félművelt kis flótás, aki a Pinya névre hallgatott. Egyszer csak elhatározták, hogy cellavezetőt választanak, aki majd ügyel az étel, a tea és a dohány elosztására. Az anarchista, egy jókora, termetes flótás ellene volt az olyasmiknek, mint a törvényes választást. Hogy megmutassa, mennyire lenézi a törvényt meg a rendet, azt javasolta, hogy a jelentéktelen Pinya legyen az úr. Meg is választották. Szépen mentek a dolgok, míg úgy nem döntöttek, hogy megszöknek. A szocialista demokrata intelligens volt, így tervezett egy alagutat. Az izmos anarchista kiásta. Ám rájöttek, hogy az elsőt, aki kidugná a fejét az alagútból, azt agyonlőné az őrség. A nagy, bátor anarchistára szegeződtek a tekintetek, de ő nem mert elindulni. Hirtelen, a szegény kis Pinya kihúzta magát, és így szólt: „Elvtársak, ti demokratikus úton megválasztottatok engem vezetőtökké, tehát én leszek az első, aki kimegy innét.” A kis Pinya én lennék. Nem számít, mennyire jelentéktelen az ember a kezdetekben” fűz magyarázatot saját meséjéhez „ha elsajátítja választott hivatalának szellemiséget.«
Az ellenforradalom
A rosszkedvű decemberi plénum után Nyikita munkához látott. Mint praktikus ember rájött, hogy liberalizációjával túllőtt a célon. 1956 novemberében, mikor Magyarország a szabadságáért harcolt, egy moszkvai estélyen Nyikita odabillegett Charles Bohlen amerikai nagykövethez, és így szólt: „Szeretnék önnel Szuezről beszélni.” „Szeretnék önnel Magyarországról beszélni” vágott vissza Bohlen. „Mit tudnánk tenni ennek érdekében?” Hruscsov felrobbant. Öklével sebesen csapkodva a levegőben így rivallt: „Addig vetünk be újabb és újabb és újabb és újabb és újabb csapatokat, amíg el nem intézzük őket!” (Bohlen felvetése nem volt több, mint pávatánc, mivel Eisenhower elnök már október 25-én, informális csatornákon jelezte Moszkva felé, hogy nincs követelése Magyarországgal kapcsolatban – a ford.)
A kommunizmus egységén keletkezett lyukat betömendő, anyagi engedményt tett Prágának, Kelet-Berlinnek, Bukarestnek, és egyre másra fogadta a küldöttségeket a Kremlben. Kölcsönöket ajánlott fel itt, engedményeket ott. „Szeretitek a munkástanácsokat? Hát legyen. Nem fogunk kritizálni titeket” mondta a cseheknek intézett beszédében.
Azon kritizálók letörésére, akik a Sztálin megtagadása utáni enyhülés ideje alatt emelkedtek fel, rávette Gomulkát, hogy fojtsa el a Lengyelországot lázító ifjúságot. „Mindannyian sztálinisták vagyunk” tudatta. „Isten megadta minden kommunistának, hogy úgy tudjon küzdeni, ahogy Sztálin küzdött.” („Isten neve” magyarázta Hruscsov „csak egy szófordulat minálunk. Mi ateisták vagyunk.”) A nyugatiaknak, akik azt jósolták, hogy desztalinizációja felborítja majd a szovjet birodalmat, így rivallt vissza: „Ebben nagyot fognak csalódni, akkor látják ezt, amikor a hátuk közepét.”
De Csehszlovákiában és Kelet-Németországban azt közölte a keményvonalas fejesekkel, hogy a Kreml önkényuraitól többé nem kell tartsanak. „Amint a mondás tartja” mondta a cseheknek, „bízz az istenben, és vigyázz magadra. Mikor ebek között jársz, mindig legyen nálad bot. Elvégre, a kutyának azért van foga, hogy akkor haraphasson vele, amikor neki tetszik.”
Csaholás a szélben
A decemberi plénum konzervatívan visszanyeste Hruscsov drága mezőgazdasági és ipari terveit. Nyikita válaszul megszervezett úgy ötszáztizennégyezer „vita” összejövetelt szerte az országban, melyben hűséges pártmunkásai arra buzdították az elvtársakat, hogy térjenek vissza Nyikita Oroszország jövőjét illető álmaihoz. Ő maga nekitámadt a moszkvai, íróasztalhoz kötött bürokratáknak: „A bürokraták úgy szaporodnak, mint eső után a gomba” kiabálta. Májusban a legfőbb szovjet küldöttek megszavazták, hogy az ipari ellenőrzés Hruscsov kezébe kerüljön, százöt új gazdasági regionális tanácsra szórva szét a moszkvai igazgatói elitet – mindezt szorosan a regionális pártbérenceivel irányítva.
Amint az újfajta kormány igazgatói és mérnökei szétküldettek íróasztalaik mögül és dácsáikból a szibériai sztyeppe négy égtája felé, Hruscsov üvöltve szónokolt régi kukoricaföldjeiért, megoldandó Szovjetoroszország legnagyobb gondját, a mezőgazdaságét.
„Négyszögölben kell krumplit termesszetek. Termesszetek káposztát, ahogyan az öreganyám tette” szónokolt a szövetruhás földműveseknek. Később beismerte, hogy a kukoricatermesztéssel kapcsolatos terve („a mézesmadzag”) nem mindenütt sikerült. „Ha nem tudjátok megfogni a paradicsommadarat, akkor megteszi egy ázott tyúk is” javallotta. A mezőgazdaság melletti voksolásért cserébe kisebb adókat ajánlott fel a szövetkezeteknek, és, hogy véget vet a magántelkek állam felé való kötelező beszolgáltatásának, majd azt kukorékolta: „Húsz éven belül utolérjük az Egyesült Államokat az egy főre jutó hús, tej és vajtermelésben.”
„A Nyugat őrültnek fog tartani” mondta. Válasza egy orosz közmondás volt: „A kutya csahol, a szél meg viszi a hangját.” Majd ezt csaholta: „Ez a program erősebb, mint a hidrogénbombáé. Ha utolérjük az Egyesült Államokat, a létező legerőteljesebb torpedóval mérünk majd csapást a kapitalizmus pilléreire.”
Ahol egy ajtó bezárul…
Hruscsov elnöki riválisai azt gondolták, hogy túllőtt a célon. Azóta vélték így, hogy 1956-ban az SZKP XX. kongresszusán a Kreml nagytermében szólásra emelkedett, majd háromórás siránkozó vádiratot adott elő Sztálinról, mint „gyilkosról” és „mániákusról”. Múlt júniusban készültek is a leszámolásra, ami kis híján sikerült is. A riválisok többsége voksával megvonta Hruscsovot a posztjától, és Bulganyinnak adta. Azért gondolkodott-e így a régi gárda, mert Sztálin rendőrségét szétzúzták már, és Hruscsovot így szabadon foszthatták meg tisztségétől, mint ahogy előtte Malenkovval tették? Hruscsov visszavágott, amiből a régi komisszárok megtanulhatták, hogy az új pártvezér újfajta politikai erőt képvisel. Egy Kelet-Német rádióriport szerint: Zsukov marsall a repülőgépét Moszkvába küldte Hruscsov központi bizottságbéli bérenceivel. Akik a végső szó jogán mind megrótták a „pártütő csoportot”, kivéve Molotovot, aki makacsul tartózkodott ettől. Molotov, Lenin utolsó élő szövetségese; Kaganovics, Nyikita karrierjének első támogatója; Malenkov, a Sztálin által örökösének választott – mind távoli területek jelentéktelen pozícióiba kerültek. Némileg zavarták csak meg a diktátort csehszlovákiai útján. Ahonnan ő könnyedén oszlatta fel a pártütők csoportját: „Úgy tartják, aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Mi ezeket a disznókat a farkuknál fogva hajítottuk ki.”
Zsukov volt a következő. A marsall nagyobb hatalomra tett szert a júniusi harcból, mint valaha, és azt mondta Hruscsov propagandistáinak, ne zilálják össze hadseregének fegyelmezett hatékonyságát a párt elsőbbségét illető szónoklataikkal. Ez még alkalmatlan időpont volt Hruscsovnak a visszavágáshoz; az idő akkor jött el, mikor a marsall Tito becses vendégeként Jugoszláviában járt, és a szovjet forradalom negyvenedik évfordulójának moszkvai előkészületei már javában zajlottak. Ekkor Hruscsov lecsapott. Hangtalanul működő pártgépezetével alaposan odavágott. Egy héten belül, hogy Zsukov visszatért Moszkvába, a Szovjetunió első katonája és háborús hőse alávaló „hibákat” gyónt meg, mire Hruscsov a külföldi újságíróknak részeges hanyagsággal ezt nyilatkozta: „Az életben, ha egy ajtó bezárul, kinyílik helyette egy másik. Az élet megy tovább. Zsukov marsall nem tűnt jó politikusnak, ám jó marsall és jó katona.” Csak az űrbe felbocsátott Szputnyik II. robaja tudta elnyomni Zsukov zajos bukását.
A Közel-Keleten Nyikita Hruscsov egy önfeláldozó képében pózolt. A szíriai és egyiptomi arab nacionalistáknak szánt ötszázhatvanhárommillió dolláros (mai értéken kb. 5.5 milliárd dollár, azaz kb. 1650 milliárd forint – a ford.) fegyver és gazdasági segélyek előlegezésekor így harsogott: „Nasszer kommunista? Biztos, hogy nem. Ennek ellenére támogatjuk őt. Egyetlen célunk az, hogy a nép felszabaduljon a gyarmatosítás igájából.” Az elmúlt héten a Pravda ezt az ajánlatot tette a nyugati elkötelezettségű arab államoknak, Libanonnak, Szaúd-Arábiának, és Iraknak: „A Szovjetunió kész arra, hogy gazdasági együttműködésbe kezdjen,” ha ők is elfogadják „a hasonló alapelveket” [értsd: semlegesség], mint Szíria és Egyiptom.
A látszat után ítélők szemében Nyikita megváltoztatta Oroszország arcát. A zárkózott, terrorisztikus, érzéketlen Sztálin helyett egy gorombán rámenős, gyermekien nevetséges politikusi karikatúrát adott elő: kisdedeket csókolva; magát cinóbervörösre maszatolva a falusiak krémjével a Nehrunál tett látogatásakor; kutyafuttában búzakalászok között turkálva. Külföldön járva barátkozó volt, mint egy túlsúlyos Will Rogers (félig indián félig amerikai származású amerikai színész, komikus, a 20-as 30-as években volt igen népszerű – a ford.), gondosan kikerülve bármi együttműködést a mára már lapító, egykor konspiráló helyi kommunistákkal, folyton hangoztatta, hogy a kommunista pártok olyan tiszteletreméltóak, mint a Keresztény Demokraták, vagy a Toryk. A desztalinizáció után az Olaszországi Kommunista Párt negyedmillió tagját és belső fegyelmét is elvesztette. A legutóbbi héten, ötből három párttag jelent meg sejtgyűléseiken – állítólag 1946 óta ez volt a legnagyobb részvételi arány.
Nyikita sikerét a múlt novemberben a szovjet forradalom negyvenedik évfordulójának moszkvai ünnepi ceremóniája idején hagyták jóvá. Mao, Kína ura meggyőződött a keménykezű hruscsovi politika visszafordításának jogosságáról, és Hruscsov kiáltványának alkalmazása felé fordult. Mao formálisan beismerte a szovjet párt „vezető szerepét a Kommunista és a Munkás pártok között” majd hozzáfűzte: „Kínának egyetlen jó Szputnyikja sincsen, míg a Szovjetuniónak kettő is van.”
Lendületben
Odahaza Hruscsov a Szovjetunió új társadalmi osztályának szószólójaként jelölte ki önmagát. Személyét gondosan elválasztotta Sztálin terrorjától, és az új társadalmi osztály hálás volt érte. Hruscsov maga mesélte el a brit Aneurin Bevan baloldali politikusnak, hogy miként is mentek a dolgok korábban: »Az elnöki tanács tagjai a II. világháború után felvázoltak egy tervet a gazdaság decentralizálásáról, és ezt Voznyeszenszkij, a főtervező adta át Sztálinnak. Majd azzal tért vissza a többiekhez, hogy Sztálin a szocializmus árulójának titulálta őt ezért a tervért. Ez mindenkit dühössé tett, mert Voznyeszenszkij csak azt hajtotta végre, amit ők javasoltak. Másnap Sztálin elé álltak, hogy közöljék vele, ez nem Voznyeszenszkij terve volt, hanem mindannyiuké, ezért elnézést kéne kérnie tőle, mert igazságtalanul bánt vele. Sztálin erre így felelt: „Nem tehetem. Reggel agyonlőtték.”«
Hruscsov nyájasan kisajátítva a legyőzött Malenkov fogyasztói cikk programját, megígérte kétszázötven osztály létrehozását a moszkvai külváros hatalmas GUM áruházában, és húsz lakástömb építését, hogy az elit növekvő elvárásainak eleget téve egy kis lakást adjon nekik. Az egyik büszke mérnök szerint: „Itt az idő, hogy ne elmaradottként gondoljanak ránk mások. Lendületben vagyunk, és Hruscsov segítsége lendít minket.”
1957-ben Oroszország megnyitotta a Volga mentén a világ legnagyobb hidroelektrikus állomását, az Ural fejlett nyugati részén megépítette a legnagyobb olajmezőt Dubnánál, Moszkva mellett meg a világ legnagyobb részecskegyorsítóját. Ez év folyamán Oroszország háromszor annyi mérnököt avatott, mint az Egyesült Államok, és ötször annyi kötetet adott ki. 1957-ben az orosz tudósok az amerikai kortársaik felett ítélkeztek olyan területeken megmérettetve, mint az asztrofizika, a felsőbb szintű energetikai tanulmányok, kozmikus sugárzáskutatás, a felsőbb szintű matematika bizonyos ágai, és közel jutottak az amerikaiak oceanográfiai, kriogeniai, és geológiai eredményeihez is. Az oroszok fejlesztették a légvédelmüket, a nagy hatótávolságú bombáik kapacitását, és kis, gyorsmozgású egységekké reorganizálták a hagyományos, erős földi csapataikat, képessé téve a taktikai atomfegyverek használatára. Maxwell Taylor tábornokot idézve: „A november 7-i katonai felvonulás számos ilyen fegyvert mutatott be, közöttük legalább egy olyan taktikai lövedékkel bírt, mely nagyobb hatóerejű, mint ami felett ma az amerikai hadsereg rendelkezik.”
A kis fehér gömb
Nyikita készítette a legtöbb új, fényes rakétát, vagy helyezte azokat kilátásba. Még a NATO csúcstalálkozója előtt, Oroszország egy csapásmérés rémképének üzenetével hűtötte le az USA szövetségeseit, amennyiben azok az amerikai rakétákat részesítenék előnyben: „Nem akarjuk folytatni a fegyverkezési versenyt” közölte Nyikita az őt meglátogató amerikai újságíróval, William Randolph Hearts Jr.-al. „Már csaknem győzelmet arattunk maguk fölött. Városaik és állásaik földi pontokról sebezhetővé váltak. Állásaik felett maguk az urak, de ezen országok bázisai felett az ottani nép az úr. Egy nap meglátják, hogy a nép felébred szendergéséből és ráeszmél, milyen ostobaság a NATO-tól való függés, és a védelméért kötött szövetség.” Ám diplomatáit arra utasította, hogy szakítsák meg a leszerelési tárgyalásokat az ENSZ-ben, és elutasította a NATO vezetői által szervezett párizsi megbeszélés új nyitányát.
Kiaknázta a szputnyikokban lévő potenciált odahaza és külföldön is. Egy moszkvai színházban, ahol minden műsorszám után kialusznak a fények, a közönség nagy örömére egy fehér fénygömb hasít át a színpad felett. „A világ összes népe ujjával e műholdakra bök, és azt mondja, hogy Amerika vereséget szenvedett” kukorékolta a Kelet-Német nagykövetségen, és a tanulság nem maradt el a fejlődő országok számára. „Ha az oroszok el vannak nyomva, akkor miként lehet az orosz tehetség ilyen kreatív?” kérdezte egy ghánai iskolaigazgató.
Vegyes haszon
1957 diadalai nem biztos, hogy hosszú távúak lesznek Nyikita Hruscsov számára. A Közel-Keleten Oroszország Szíriát illető érzéketlen manipulációja a végét járja, minden arabot felriasztott már, akit csak tudott. A csatlós Lengyelországban a hadsereg még mindig nyugtalan. Hazájában Hruscsov a szűz termőföldeket felszánttatta gabonát vetni, melyek most Oroszország szemetes táljai: az 1957-ik évben sokkal kevesebbet arattak, mint az előzőben. Ugyanakkor sokkal több lakást, és ruhaneműt ígért, növelte a kommunizmus szent nehéziparának a meglévőnél is nagyobb céljait; szeptemberre rákényszerült, hogy az ötéves terv célkitűzéseit, szedett-vedett hétéves tervvé változtassa 1965-ös befejezéssel. Külföldi gazdasági programja nem működött a szovjet polgárokkal, akik úgy morogtak, mint az adózáskor. A köpcös kis földműves azon aggódott, nehogy a tudományos és technológiai elit független hatalmi erővé váljon. Megkurtította jó néhány tudós kiemelt fizetését. A pártnak a kutatólaborokban is a legfőbb hatalomnak kell lennie.
A szputnyikok, amiket az űrbe küldött, ráébresztette az Egyesült Államok óriását arra a veszélyre, amire eddig senki más nem volt képes. Eisenhower elnök, fittyet hányva egy kisebb stroke tüneteire, egészségét veszélyeztetve Párizsba utazott, hogy vezetőként újra lelket öntsön a NATO-ba. Amerika európai szövetségesei az USA mellé állva elhessegették Oroszország fenyegető üzenetét, hogy a Szovjetunió tudományos áttörése által gerjesztett pszichológiai nyomáson alapuló új egységükkel nézzenek szembe vele.
A hatvanhárom éves Nyikita abszolút hatalmat nem birtokol, jellemezni, továbbra is csak gang főnökként lehet. És egy ilyen, Nyikita által jól ismert ganget irányítani sokkal nagyobb politikai jártasságba kerül, mint amit Sztálin valaha is igényelt. Hruscsov Oroszországának kellenek a gondolkodók – tudósok, technikusok –, így kénytelen megengedni nekik a gondolkodást. Akik ezért megbecsülést követelnek. Ők meglennének Hruscsov nélkül, de ő nem lenne meg nélkülük. A párton belül is lehet ifjabb generáció, aki helyébe lép, ha lelassul, vagy megbotlik. Ám 1957-ben Nyikita Hruscsov, mindenkit megelőzött ravaszságban, hencegésben, munkában és ivászatban.
1958. január 06.
Ford.: Florovits Attila
Következik: Az év embere 1938: ADOLF HITLER
Ha megteheted, támogass a Patreon segítségével. Köszönöm!
Ezek is érdekelhetnek:
Prozódikus - Világslágerek magyarul, ütemre, tartalom hűen
Albert Pierrepoint élete – A leghíresebb angol hóhér
